Rallyheart.hu a Facebookon!  Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!

Sajtóközlemények a hazai autósport csapataitól

Teljesen felújított N csoportos autóval, régi - új navigátorral, és egy nagyon szépen összerakott designnal, Orfűn kezdte az idei verseny szezont Lovász Pál. A teszt verseny tökéletes helyszínt nyújtott a páros számára, hogy a frissen összerakott Mitsubishit Eger előtt megmozgassa.

A 2015-ös esztendőben Marton Gergely és az M-F Motorsport saját versenyzése mellett egy új szerepben is feltűnik a hazai ralikrossz vérkeringésében, hiszen a Junior Kupában induló 14 éves Harkányi Mátét segítik mentori tanácsaikkal.

Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. A kiváló 2014-es befejezés után a 2015-ös ralikrossz ob-t egy bravúros 4. hellyel nyitotta, de összesítésben még ennél is jobban, a 3. helyen áll a bajnokságban.

Meglehetősen keserű szájízzel távozott a 2015-ös Ralikrossz Országos Bajnokság, valamint az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, az osztrák, cseh és szlovák nemzeti bajnokság nyitófordulójáról az RXC Technics Motorsport csapatának kilencszeres bajnoka, Harsányi Zoltán.

- A MOL-csoport a 2015. május 1-3. között megrendezendő FIA Túraautó Világbajnokság (WTCC) magyarországi futamának névadó szponzora
- A társaságcsoport tagvállalata, a Panta Distribuzione S.p.A. a WTCC hivatalos üzemanyag-beszállítója
- A MOL-csoport negyedszer is a főszponzora a Zengő Motorsportnak és Michelisz Norbert WTCC-versenyzőnek.

Régi-új utakon. S ez nem elsősorban a pályákra vonatkozik a Turán Frigyes és Zsiros Gábor kettős esetében (bár rögtön az idénynyitó Eger-ralin új gyorsasági szakaszok teszik majd még izgalmasabbá a küzdelmet), hanem hogy visszatértek a Fordhoz, amellyel szép sikereket értek el az elmúlt években. A típus egy Ford Fiesta R5-ös, amely a páros mindkét tagja számára új, de az a tény megnyugtathatja őket: ezzel az autóval optimális esetben lehet futamokat nyerni a magyar bajnokságban.

A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós idén régi új navigátorával, Ferencz Ramónnal a hétvégén végre hazai futamon is bemutatkozott idén. A Maximmun Racing Team versenyzői tökéletes formában vannak, ugyanis mind a hat szakaszt megnyerve elsők lettek a számukra hazai pályán, Miskolcon rendezett versenyen. Kazár Miklós elmondta, tökéletes az összhang Ramónnal, hibátlanul működött az autó, azaz készen állnak a szezonnyitó Eger Rallye-ra.

Népes, tehetséges és megfiatalodott csapattal veti bele magát a 2015-os autósport szezonba a Korda Racing, a HRX Fordot hadrendbe állító Korda Erik és Nyirfás Julianna mellett további öt versenyautó legénysége száll harcba a tereprali, a rali, a rali sprint és a pályaautós bajnokságokban.

Sem vírus, sem eső, de még a hóesés sem tudta megállítani Wirtmann Ferencet és Barna Györgyöt a Costa Brava Ralin, a Historic Rali Európa-bajnokság idei első futamán.

A C korcsoport negyedik valamint a C3-as kategória első helyét szerezte meg Mekler László és Mekler-Mikó Edit a Costa Brava Rali, historic Eb-futamon, Alfa Romeo 1750 GTam-mel.

A háromszoros autókrossz Európa-bajnokként versenysorozatot váltó és a vasszöcskét egy bivalyerős Volvo VNL670 versenykamionra cserélő Szabó Krisztián javában készül az Egyesült Államokban újonnan elinduló ChampTruck World Series első idényére.

15 év, 1 márka, 3 típus, 4 abszolút bajnoki cím – ha a lehető legrövidebben akarnánk mérleget vonni ifjabb Tóth János peugeot-s pályafutásával kapcsolatban, így tehetnénk meg.

Legfrissebb cikkek