Rallyheart.hu a Facebookon!  Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!

Pin It

Idei negyedik Közép-Európai Zónakupa (CEZ) futamán vesz részt a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros Szlovéniában, a Nova Gorica Ralin áll rajthoz, ezúttal a Ford Escort Mk I-essel.

„Nagyon várom már a versenyt, mert július elején ültünk utoljára az Mk I-esben – mondta Wirtmann Ferenc. – Azóta csak Magyarországon versenyeztünk, itthon pedig az Mk II-est használjuk. Az Mk I-es még az év elején kapott új motort, új váltót, azóta kifogástalanul működik, úgy tűnik, hogy ő is nagyon szeret versenyezni.

A Nova Gorica Ralin még nem indultunk, Szlovéniában egészen az olasz határ mellett van, nagyon közel az Alpi Orientali pályáihoz. Természetesen most is a győzelem a cél, de ha tudunk egy jót versenyezni, akkor mi már boldogok leszünk.”

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:
2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Ford Hovány


Legfrissebb cikkek